Hungarian (formal)English (United Kingdom)

Érted Emberért Alapítvány

 

Alapítványunk elsősorban az arra rászoruló csoportokat, egyéneket, főleg fiatalokat rekreáció, sport és különböző képzés tevékenységekkel segíti.

Az alapító attól a felismeréstől vezérelve, hogy a hátrányos helyzetű emberek éppolyan teljes értékű emberek, mint bárki más, társadalmi beilleszkedésük elősegítésére és támogatására, valamint életkörülményeik javítására hozta létre az Érted, Emberért Alapítványt 2009. február 19-én.


Alapító:
Dr. Szabó Attila (PhD) – habilitált egyetemi docens, életmód tanácsadó, pszichológus, kutató

Kuratórium elnöke: Szabó Olga – közgazdász, okleveles mérlegképes könyvelő- adótanácsadó

Pályázati koordinátor: Borsi Katalin


Amennyiben felkeltettük érdeklődését, és úgy gondolja, hogy alapítványunk nemes céllal jött létre, ezért szívesen támogatná működésünket, úgy következő számlaszámra várjuk adományát, hogy minél több hátrányos helyzetben élő gyermek, illetve fiatal sportolhasson, mozoghasson, táborozhasson és élvezhesse az életet úgy, mint jobb módú társai!

Számlaszámunk: MKB: 10300002-10453229-49020014

Alapítványunk igazolást állít ki az adomány összegéről, amely teljes egészében levonható adójából.