Azonnali segítségre szorulnak

Ildikó kér segítséget Miskolcról

Ildikó egyedül neveli két kiskorú gyermekét, albérletben, melynek bérleti díját hónapok óta nem tudja fizetni. Másodállást osztott munkaviszonya miatt vállalni nem tud, fizetését azonban kezesség miatt 50%-os letiltás terheli. A télen a villanyt és a gázt is kikapcsolták otthonában, melyet csak nagy erőfeszítések árán tudott rendezni. Gyermekei után támogatást nem vehet igénybe, mivel fizetése néhány száz forinttal meghaladja a támogatás alapjául kiszabott összeget. Gyermekei iskoláztatását így kizárólag saját, csökkentett keresetéből kell megoldania, rokoni, baráti segítségre (állami gondozott lévén) senkitől sem számíthat. Kislánya allergiás és asztmás betegségben szenved.
Alapítványunkon keresztül átmeneti segítségért fordul Önökhöz, a támogatásként kapott összeget természetesen, amint módjában és fizetése rendeződik, igyekszik majd visszafizetni.

Kérjük, ha lehetősége van segíteni e nehéz helyzetbe került, az utcára kerüléstől tartó édesanyán és gyermekein, vegye fel Alapítványunkkal a kapcsolatot!

 

Tímea Budapestről

Tímea novemberben vesztette el állását, párjával albérletben nevelik a nyolc éves kislányt, aki enyhe fokú epilepsziában szenved. A lakbér és a rezsi egy részének kifizetése után megélhetésre csak szűkösen, a gyermek gyógykezelésére pedig egyáltalán nem futja. Tímea a kislány édesapjának segítségére egyáltalán nem számíthat, ezért átmeneti segítségért fordul Önökhöz, míg remélhetőleg rövid időn belül új munkahelyet talál. Adományaik egy részét ekkor, ha tudja, vissza is fizetné.

Kérjük, ha módjában áll segíteni e nehéz helyzetbe került, de a jövőbe tekintő családon, vegye fel a kapcsolatot Alapítványunkkal.

 

Erzsébet kérése Budapestről

T. Hölgyem Uram! Egy olyan kéréssel fordulok Önökhöz hogy anyagi jellegű segítségre lenne szükségünk mivel 11éve albérletezünk és most egy olyan lehetőség adódott a kezünkbe hogy ezzel megszűnnének azok a gondok amivel azóta küzdünk. Ugyanis nyertünk egy bérlakást az itt beadható lakáspályázaton. Ehhez azonban szükséges lenne az az összeg amire ezen a helyen kötelezve vagyunk a hat honapja rakott elő takarékosság összegére 216ezer ft-ra. Ehhez sajnos hozzá kellett nyúlni ezen idő alatt mert volt mikor enni se volt mit. Én 27000ft szoc. segélyt kapok mivel különböző betegségeim miatt évek óta leszázalékoltak és nehezen vagy inkább egyáltalán nem találok munkát. A fiam az dolgozik. Nagyon kérem önöket segítsenek mert kevés időm van, hogy valahonnan előteremtsem ezt az összeget, mert különben talán még lehet az utcára kerülünk. Eleget kinlodtunk már hosszú idők óta hogyha ezt a lehetőséget megkaptuk valahogy meg is tudjuk tartani, hogy emberhez méltóan élhessünk a továbbiakban. Kérve kérvén segítségüket!

 

Mónika írta Szegedről

Tisztelt Alapítvány vezető! Azzal a kéréssel fordulok önhöz, hogy segítségét kérjem.4 gyermekünket egy keresetből, családi pótlék, és gyesből tartjuk fenn. Két gyermekem tartós betegek már kicsi koruk óta, albérletben lakunk, de mire a 111595 ft cs.pótlék, és gyesből kifizetem az albérlet, és rezsit, ami havonta 80000ft, meg a gyerekeknek megveszem a gyógyszereket, ami havonta változó összegű,alig marad a megélhetőségünkre.Ezért kérem az alapítvány segítségét,még ha csak pár dologgal is ha tudna segíteni, nekünk az is sokat jelentene.Tartósélelmiszerekre, mosószerekre, és tisztálkodásiszerekre lenne szükségünk.Reménykedve várom minél előbbi pozitív válaszát.

 

Viktória Zalaegerszegről kér segítséget

Viktória vagyok, egy 4 éves kisfiú édesanyja, munkanélküli, zalaegerszegi albérletben élő autoimmun beteg. Idén elvesztettem munkahelyem, mivel a 2008-ban diagnosztizált autoimmun betegségem rosszabbodása miatt (seropositiv rheumatoid arthritis) már nem tudtam a munkámat ellátni, képtelen voltam a majd 150 kilós szerverek mozgatására, termelési anyagainak az előkészítésére. És mivel többször is voltam állapotom miatt táppénzen, elküldtek. A több mint 100.000 forintos jövedelmemből mára már csak az alig 40.000 forint keresetpótló támogatás maradt. Nagyon nehezen élünk, olyannyira, hogy az albérletet is alig tudjuk már kifizetni. Kisfiamat egy ideig egyedül neveltem, mivel férjemmel átmenetileg külön költöztünk együttélési nehézségek miatt, de egyedül már képtelen voltam fenntartani a 40.000 +rezsis albérletet és gyermekemet ellátni, így beszélnem kellett a férjemmel, hogy segítsen a gyereknevelésben és az albérlet fizetésében, mivel nincsen hova mennünk. Így visszaköltözött hozzánk az ismerősétől. Azonban az ő fizetése is igen kevés, ami nem fedi be az albérlet költségeit sem. Összesen 110.000 forint az összjövedelmünk, amiből 80.000 forint az albérlet+ rezsi, illetve kb. 20.000 forint megy el összesen az óvodára, csekkekre, az egyéb szükséges kiadásokra. Az alapbetegségem miatti gyógyszerezésem havonta 12.000 forintba kerülne, mivel nem kapom meg a közgyógyot azon tény miatt, hogy nem rendelkezem állandó lakcímmel. A főbérlőm ugyanis nem tette lehetővé az állandó lakcímre való bejelentkezést. Sajnos a gyógyszerellátásomat sem tudom már megoldani. Nagy nehezen legalább a fájdalomcsillapítót és a vízhajtót próbálom kiszorítani, ha tudom, hogy legalább el tudjam látni a kötelezettségeimet úgy-ahogy. A megmaradó 8.000, jobb esetben 10.000 forintból kell megoldanom a ruházkodást, az élelmezést három emberre, ami lehetetlen. Ez megy már lassan több mint két hónapja, de egyszerűen nem lehet tovább már így élni. És még bő egy év, mire elvégzem az átképzést, azt is munka reményében. Addig viszont nem marad más, mint ez a kevéske pénz, ami három ember havi megélhetésére sem elég. Egy hét, talán… És mindezek mellett a férjem munkahelyén is újabb leépítések várhatók, ami nagy valószínűséggel már őt is érinteni fogja. Akkor viszont tényleg nem tudom, hogy mihez kezdjek, mivel ha az albérletet nem fogom tudni egyáltalán fizetni, mennünk kell az utcára. Nincs kihez mennünk, nincs kihez fordulnunk. Az Alapítvány maradt az utolsó reményem, mint segítő kéz, ami támogatna abban, hogy a családomnak legyen mit ennie egész hónapban, ne kelljen akár fél hónapokat éhezniük. Ha módjában áll segíteni, kérem, tegye meg. Hiszem, hogy rengeteg emberség van ezen a világon, és szív, mely még nincsen kősziklába zárva.

 

Anna Újszentmargitáról

Anna egyedül él 26.900 Ft-ból. és ezért jogosan kéri a segítségünket. Sajnos a férje halála után nagyon elszegényedett és a banki kölcsönt is igénybe kellett vennie, amit mára már nem tud fizetni. Nem is olyan régen megjött a villanyszámlája, ami 168.000 ezer forint. Ez abból lett ekkora összeg, hogy már 2008 télen sem volt tüzelőre valója, és a plébánostól kapott 1egy kis hősugárzót, amit naponta egy párszor használt, hogy meg ne fagyjon. De ennek árát sajnos nem tudja már segítség nélkül kifizetni. Egyértelműen a 26,900 Ft-ból még enni is nehéz, nemhogy számlákat fizetni! Ezért kér bennünket, hogy hozzuk nyilvánosságra az esetét, mert neki a legcsekélyebb segítség is jól jönne.

 

Katalin Jászkisérről

Katalin azzal a kéréssel fordult hozzánk, hogy valamilyen módon segítsünk nyomorán. Katalin családjával egy víznélküli vidéki parasztházban él, amelynek a fűtése anyagi okok miatt szinte lehetetlen. Gyermeke abba kellett, hogy hagyja a tanulást anyagi okok miatt és Katalin igen rászoruló orvosi kezelésre se tud már járni az anyagi gondok miatt. Levelének a részleteit segíteni hajlandó támogatónak kiadjuk az Ő belegyezésével.

 

Mónika kért meg bennünket, Budapestről

Mónika 5 éves kisfia részére kéri a segítségünket. Gyermeke egy ritka veleszületett gyógyíthatatlan gén betegséggel jött a világra. A betegség neve mukoviscidozis más néven cisztás fibrózis ami családban előforduló hibás gén továbbörökítése révén alakul ki. A kóros gén miatt a tüdőben és az emésztőrendszerben sűrű, tapadós váladék képződik, ami a szabad légzést nehezíti és a táplálék megemésztését. Mondhatni állondó antibiotikumos kezelések is szükségesek. Néha vénás antibiotikumos kezelésen kell részt venni, ami kórházban zajlik. Mindennapos gyógyszeres, inhalációs és gyógytornakezelésekkel állapota fenntartható élettartama felnőtt korra nyúlhat át. Kezelések életén át tartó, egész napos  elfoglaltságot jelentenek. E miatt Mónika nem tud munkát vállalni. A felemelt családi pótlék+gyes 49000ft/hó. A gyermek édesapja tavaly vesztette el az állását ez idő alatt mindennapos alkalmi munkája van.2008-2009-ben sikerült két alapítvány által kijutniuk a Parajdi sóbányába, ami gyermekének nagyon hatásos volt, orvosai is ajánlják minden évben megismételni a kúrát. A gyermeknek a kúra váladékoldásban segít (sóbányai levegő), így a tüdeje is tisztul. Nagyon szeretnék kisfiuknak mindent megadni, ami csak lehetséges és állapota fenntartásához szükséges. De ezt segítség nélkül nem tudják megvalósítani! Ha valaki tud segíteni ezen a gyermeken, avagy az őt szeretően nevelő de korlátolt lehetőségekkel rendelkező családon, kérjük lépjen kapcsolatba az Alapítványunkkal!

 
További cikkeink...